Mit kérünk? – Azt, hogy fogadja el az adományokat. A commendatio a latin világban azt jelentette, hogy valaki hatalmasnak valamit „rámenősen” a figyelmébe ajánlottak (ugye, nem felejted el, de tényleg, és megteszed, ugye, és…). És az ajánlás mellé mindig csatoltak valamilyen ajándékot, hogy emlékeztessék: kik is azok, akik ezt kérik; kiről kell megemlékezni; kinek kell valamit megtenni.

„haec dona, haec munera, haec sancta sacrificia – ezeket az adományokat és ezt a szent és tiszta áldozatot” – Miért szerepel három megnevezés? Azért, mert 1. az adomány és ajándék az áldozat szó kifejtése; 2. élőkért, holtakért és önmagáért ajánlja fel; 3. három materiális anyag szerepelt (kenyér, bor, és eredetileg még valami – tej vagy méz…).

„szent és tiszta” – itt nem rituális tisztaságról van szó, hiszen ez a kereszténységben nem létezik. Egyszerűen arról van szó, hogy romlatlan a kenyér és a bor, nem a legalját adjuk Istennek, erre is gondot fordítunk… (az esztétikum fontossága a liturgiában!) A Ter 4,4-ben Ábel áldozata egészséges, hozzáállása tiszta, egyenes szívű, és ettől lesz szent az ő áldozata. (Az Ószövetségben a próféták figyelmeztetnek: már nincs kapcsolat a belső és a külső között, az áldozati előírásokat teljesítik, de bűnben élnek a zsidók.) Az áldozatot hozó szíve összhangban legyen az áldozattal, akkor lesz szent az áldozat. Vagyis azt kérjük, hogy amikor Isten elfogadja az áldozatot, minket fogadjon el. Az áldozat szimbolizálja az embert, de nem helyettesíti őt.

Amikor kérjük Istent, hogy fogadja el az áldozatot, akkor kizárjuk a mágiát. Isten szabad marad a kultuszban is! – alázattal kell Hozzá közeledni.

„elsősorban szent és katolikus Egyházadért…” – egyetemes jelleg kifejezése. A két tulajdonság közül a katolikus akkor azt jelentette, hogy orthodox, vagyis hű az igaz tanításhoz.
Eredetileg csak a „vezesd békében” kérés szerepelt, mert a béke a messiási javak teljességét jelentette, vagyis a további kérések ezt már csak árnyalják.

Memento Domine famulorum famularumque tuarum N. et N., et omnium circumstantium, quorum tibi fides cognita est et nota devotio, pro quibus tibi offerimus: vel qui tibi offerunt hoc sacrificium laudis, pro se suisque omnibus: pro redemptione animarum suarum, pro spe salutias et incolumitatis suae: tibique reddunt vota sua aeterno Deo, vivo et vero.

„Emlékezzél meg” – a Didakhétól jelen van: az Egyház veszi a bátorságot, hogy Istent emlékeztesse valamire. A szolga és szolgáló (famulus) a latinban kapcsolatban áll a család (familia) szóval, vagyis a legszeretettebb, legbizalmasabb szolgákról van szó, akik már családtagnak számítanak. Szolgái vagyunk Istennek, de a családjaként vagyunk jelen. Felénk irányuló üdvözítő tettére emlékeztetjük Istent. És a kérést megint összekapcsolja a dicsőítéssel, ugyanis a „dicséret áldozatát” ajánljuk fel. Az ima végén arról a belső odaadottságról (devotio) van szó, amely külsőleg (!NB - testtartás, öltözet, stb. a misén) is megnyilvánul.

Ill. Szerepel még a világos katolikus tanítás, amit később a reformáció kétségbe von: a papnak jogában áll felajánlani a szentmiseáldozatot bárkiért: élőkért és holtakért egyaránt.

Ez az első megemlékezés az élőkről szól. A papról, a jelenlevőkről, azokról, akik kérték a szentmiseáldozat bemutatását, ill. azokról, akikért azt bemutatják. A pap itt rövid csendet tart, hogy külön is megemlékezzen azokról, akikről akar, vagy akikről meg kell emlékeznie.