A római kánon

A kánon megkezdése előtt a pap kitárja, felemeli, majd leeresztve újra összezárja kezeit, és mélyen meghajol, hogy ezzel a (külsőleg is megnyilatkozó) könyörgő gesztussal kezdje meg a legszentebb részt.

A latin szöveg: Te igitur, clementissime Pater,per Iesum Christum, Filium tuum, (megcsókolja az oltárt) Dominum nostrum, supplices rogamus ac petimus, uti accepta habeas et benedicas haec + dona, haec + munera, haec sancta + sacrificia illibata, in primis, quae tibi offerimus pro Ecclesia tua sancta catholica: quam pacificare, custodire, adunare et regere digneris toto orbe terrarum: una cum famulo tuo Papa nostro N. et Antistite nostro N. et omnibus orthodoxis atque catholicae et apostolicae fidei cultoribus.

„Te igitur… – Könyörögve kérünk tehát” – az adományok elfogadásáért könyörgünk. A dicsőítést (Szent vagy) összeköti a kéréssel a „tehát” (igitur) szó, mely a római liturgia retorikai sajátossága.

„clementissime Pater – jóságos Atyánk” – a clementissime szó az irgalmasságra (kérés) utal, míg a prefációban a szentséges (sancte – dicsőítés) szerepel. A clementissime a császári udvarban a császárnak, a legfőbb úrnak a megszólítása volt (az udvari etikett több helyütt bekerült a liturgiába), hozzá csak térden állva, lehajtott fejjel szabadott szólni. Itt pedig az Atyára vonatkozik: a gyenge és esendő nép, aki meg meri szólítani Istent.

Mit kérünk? – Azt, hogy fogadja el az adományokat. A commendatio a latin világban azt jelentette, hogy valaki hatalmasnak valamit „rámenősen” a figyelmébe ajánlottak (ugye, nem felejted el, de tényleg, és megteszed, ugye, és…). És az ajánlás mellé mindig csatoltak valamilyen ajándékot, hogy emlékeztessék: kik is azok, akik ezt kérik; kiről kell megemlékezni; kinek kell valamit megtenni.

„haec dona, haec munera, haec sancta sacrificia – ezeket az adományokat és ezt a szent és tiszta áldozatot” – Miért szerepel három megnevezés? Azért, mert 1. az adomány és ajándék az áldozat szó kifejtése; 2. élőkért, holtakért és önmagáért ajánlja fel; 3. három materiális anyag szerepelt (kenyér, bor, és eredetileg még valami – tej vagy méz…).

„szent és tiszta” – itt nem rituális tisztaságról van szó, hiszen ez a kereszténységben nem létezik. Egyszerűen arról van szó, hogy romlatlan a kenyér és a bor, nem a legalját adjuk Istennek, erre is gondot fordítunk… (az esztétikum fontossága a liturgiában!) A Ter 4,4-ben Ábel áldozata egészséges, hozzáállása tiszta, egyenes szívű, és ettől lesz szent az ő áldozata. (Az ÓSZ-ben a próféták figyelmeztetnek: már nincs kapcsolat a belső és a külső között, az áldozati előírásokat teljesítik, de bűnben élnek a zsidók.) Az áldozatot hozó szíve összhangban legyen az áldozattal, akkor lesz szent az áldozat. Vagyis azt kérjük, hogy amikor Isten elfogadja az áldozatot, minket fogadjon el. Az áldozat szimbolizálja az embert, de nem helyettesíti őt.